2010. szeptember 09. csütörtök
Címlap Hölgyek,Urak Olvassunk együtt! Beállítom kezdőlapnak  Felveszem a kedvencek közé
Olvassunk együtt!
2008.06.04 07:32

Kanyó Andrea, a kaposvári Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanítónője kezdetben csak résztvevője volt az olvasási-levelezős versenyeknek, később a szervezést is átvette. A Gyakorló Általános Iskolában második alkalommal szervezte meg az Olvassunk együtt! vetélkedőt, melyet idén már megyei szintre feljesztett.

A 4. és 5. osztályosoknak kiírt versenyre a megye szinten minden területéről kaposvári csapatok mellett somogyvári, lakócsai, berzencei, marcali, kadarkúti csapatok is neveztek, összesen 26 csoport indult.

- Milyen feladatokat kellett teljesíteniük a gyerekeknek?

- Évközben feladatlapokat kellett kitölteni és visszaküldeniük a csapatoknak, melyek végén kreatív feladatokat kaptak a gyerekek, illusztrációt, képregényt és könyvborítót is terveztek. A kaposvári döntőn pedig játékos feladatokat kaptak a versenyzők. Előzetes kutatások után Bosnyák Viktória írónőről kellett információt szerezniük, és jelenetet kellett eljátszaniuk az írőnő könyvéből, de villámteszteket is kitöltöttek és a "Gyorstüzelő" játékban 2 perc alatt 5 szót kellett a versenyzőknek társaiknak elmagyarázniuk, anélkül, hogy a keresett szót kimondták volna.


Olvasni bárhol lehet

- Milyen eredmény született a versenyen?

-A megyei döntőn a marcali csapat volt a legjobb, majd sorrendben a lakócsai, berzencei, somogyvári és végül két kaposvári iskola, a Toldi és a Kinizsi csapata végzett.

- Lesz-e folytatás?

- Remélem, hogy jövőre is sikerül megszervezni megyei szinten a versenyt, később pedig azt tervezem, hogy országos szintűvé emelem az Olvassunk együtt! megmérettetést. Szintén folytatni szeretném a gyerekekkel a verseny során indított internetes kapcsolattartást. Idén próbáltam ki először, hogy e-mailben küldtem ki a feladatokat, és a gyerekek is elektronikus levélben válaszoltak, amit azért tartok jónak, mert így hasznos dologra használták az internetet.

O. A.

Kapcsolódó anyagok:
- Jogsértő Harry Potter-lexikon?
- Veszítsd el a könyvedet!
- A fegyverek nagy kézikönyve
- Dr. House a könyvespolcon

InterSport

Gyűrűzve jó
A Magyar Madártani Egyesület Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoportja Siófok-Törekiben tartotta az idei év utolsó Állandó Ráfordítású Gyűrűzését. A munkát több éven át végzik, így jól nyomon követhető a fészkelő állomány nagyságának változása.
Legolvasottabb anyagok:
Újabb Guinness-rekord  készül
Az egykori fekvenyomó világbajnok, ma erőművész, Sinka Zsolt ismét nagy megméregettetésre készül. Ma három eseményen is feltűnik, hogy erőmutatványával felrázza a közönséget, s megmutassa: az erő vele van!
Anonymus
Baranyai Gazdanapok
Impresszum