Megosztás:

Az ezredforduló környékén, egy kaposvári albérlet dohányfüstös szobájában ismertem meg a fiatal írót, aki éppen a megyei napilap újságírójaként dolgozott Kaposváron. A baráti körben zajló beszélgetés során gyorsan nyilvánvalóvá vált számomra, nem mindennapi figurával hozott össze a sors.

Olyannal, akinek hatalmas képzelőereje van, akinek a könyv nem csak a szórakozást, hanem a szórakoztatást jelenti. Eltelt hét év, és a napokban az azóta már Európa legjobb sci-fi írójának választott Szélesi Sándorral beszélgettem, akinek írásaival Anthony Sheenard álnéven is találkozhatnak az olvasók.

- Mikor kezdtél el írni?

- Először hétévesen vetettem papírra gondolataimat rímbe szedve, majd 8 évesen meseírásra adtam a fejem. A gimnáziumi évek során ismertem és szerettem meg a sci-fit, ekkortájt lettem tagja a veszprémi ifjúsági ház sci-fi klubjának is. Az iskolaújságba többnyire cikkeket, a klub saját kiadványába pedig novellákat írtam. A kilencvenes évek elején, amikor rengeteg újság és könyvkiadó tűnt fel, jelentek meg az első írásaim is, immáron hivatalosan.

Szélesi Sándor, alias Anthony Sheerd

- Miért pont a science fiction-t választottad?

- Visszatekintve az életemre már-már rendeltetésszerűnek tűnik a választás. Az elmúlt évtizedek váratlan és véletlen eseményei mind ebbe az irányba tereltek. Első versem egy csillagról szólt, majd egy villámcsapást éltem túl szerencsésen. Végül egy vándortáboros, tábortűz melletti beszélgetés után vettem először kézbe az otthon kallódó két Galaktika Magazint, ez pedig meghatározónak bizonyult. Magával ragadott a műfaj sokszínűsége. A sci-fiben különböző tudományágak találkoznak, van benne csillagászat, történelem, irodalom, nyelvészet, filozófia…

- A novellákon túl regényeket is jegyzel, köztük több száz szereplősöket is. Hogyan készülsz fel egy ekkora munkára?

- Az ötezer évvel ezelőtt játszódó ősmagyar regénysorozat megírása előtt másfél évet a kutatómunkának szenteltem, a történetek hitelességét vesztettem volna el, ha nincs mögöttük hihető háttér. Jellemző, hogy folyamatosan jegyzetelek, mert különben elfelejteném a hirtelen felbukkanó ötleteket. A kitalálás egyébként a munka élvezetesebb része, a tényleges írás sok időt és pontos időbeosztást igényel, de ez nem jelenti azt, hogy egyes rövidebb történetek hamarabb elkészülnek, mint a nagyobb lélegzetvételűek. Pihenni a szó klasszikus értelmében nem tudok, hiszen állandóan ötletelek, még álmomban is. Kikapcsolódni leginkább baráti körben vagyok képes.

Elvarázsolja a közönséget

- Minden nap írsz, van kialakult munkarended?

- Az ideális az lenne, ha minden nap rendszeresen, ugyanabban az időben dolgoznék, de ez nem mindig megoldható, mert sokat utazom. Viszont igyekszem hét napból hat napon, naponta mintegy 15 ezer leütést írni, ami durván 2-4 jelenetet jelent. Ez az átlag, de volt már, hogy 45 ezer leütést teljesítettem, utána napokig nem tudtam leülni a gép elé annyira elfáradtam szellemileg és érzelmileg egyaránt. Egyébként egy-egy ilyen munka hat-tíz hétig tart, utána ki kell pihenni ezt is. És persze utána foglalkozni kell a mindennapok kisebb-nagyobb ügyeivel, amik rendre elmaradnak az írás alatt. Szóval hozom a szórakozott író formáját…

- Meg tudsz újulni egy-egy új írás után?

- Ha nem tenném, abba is hagyhatnám a munkát. Ez a jó a sci-fi-ben! A tematika sajátossága, hogy eleve a folyamatos megújulásra késztet, nem skatulyáz be, bármilyen témával szemben megengedő. A hamarosan megjelenő, A beavatás szertartása című könyvem például egy apa-fiú kapcsolatot dolgoz fel tőlem szokatlan stílusban. Ez egy hétköznapi téma, a különlegességét az adja, hogy egy másik bolygón játszódik a jövőben, ahol csak a két főszereplő él, saját erkölcsi normájuk szerint. A bonyodalom a telepesek megjelenésével kezdődik, akik teljesen más életszemléletet képviselnek és hoznak magukkal a bolygóra. Ez egy klasszikus SF-ötlet. Teljesen más téma köré épül a tizennégy novellát tartalmazó kötetem, ami tavaly novemberben jelent meg, A láthatatlan város címmel. A történetek Budapesten játszódnak, és a főváros a hétköznapi emberek elől elzárt misztikus, rejtélyes világát mutatják be. A két könyv alig hasonlít egymáshoz, és szerintem ez így van jól. Nem szabad egy írónak elkényelmesednie.

Kaposvári kötődése is van

- Gondoltál már arra, hogy gyerektörténeteket is írj, már csak azért is, mert magad is szülő vagy?

- Hogyne, sőt már felkérést is kaptam egy kiadótól! A megvalósulás azonban még várat magára, de a történet már a fejemben van. Sorozatnak tervezem, az első rész Budapesten, a második Kaposváron játszódik, az események egyik helyszíne a Töröcskei tó és környéke, illetve a belváros lesz. Most megy a fiam iskolába szeptemberben, remélem, mire összefüggően olvas, már kezébe adhatom az első meseregényemet.

- Írásaidért már háromszor kaptad meg a legjobb magyar SF-műért járó Zsoldos Péter díjat. Egyedülálló, hogy ebből két alkalommal regényekért. 2007-ben pedig az Európai Science Fiction Társaság Európa legjobb SF írójának választott. Mit szólsz hozzá, hogy ilyen fiatalon neked ítélték a díjat?

- Megtisztelőnek érzem a kitüntető címet. Valóban inkább az jellemző, hogy az 40-50 év körüli korosztály írói közül választ a társaság, bár ez úgymond műfaji sajátosság: mire befutsz, megöregedsz. Sokkal jobb zenésznek lenni ebből a tekintetből…

Sándor és Adrian Paul, a Hegylakó sorozat sztárja

- Ösztönzőleg hatott rád az elismerés?

- A minőség tekintetében természetesen, ezentúl még nagyobb odafigyeléssel kell írnom. Új ötletekkel nem lesz gond, 21 regénnyel és számos novellával a hátam mögött még mindig tele vagyok tervekkel. Jelenleg 3 regényen és egy fantasy novellán dolgozok, és egy novellás-kötetet szerkesztek.

- Továbbá forgatókönyvíróként is debütáltál.

- Igen, az Magyar Televízió saját gyártású sorozatának, a Tűzvonalban-nak az egyik forgatókönyvírója vagyok, jelenleg a harmadik évadon dolgozunk. Ez a munka is a szívemhez nőtt, több visszajelzés érkezik, mint a könyveknél, ráadásul igazi csapatmunka, szemben a regényírással, amely ténylegesen egyemberes feladat. A karaktereket megformáló színészek játéka nagyon inspiratív, a jelenetek írása közben szinte látom őket magam előtt beszélni, gesztikulálni.

- Most a 79. Ünnepi Könyvhét és a 7. Gyermekkönyvhét kaposvári megnyitójára érkeztél Kaposvárra. Miért tartod fontosnak ezt a programsorozatot?

- Természetesen az olvasás fontossága miatt, különös tekintettel a gyerekekre, hiszen az olvasás kapcsán válnak megismerővé, lesznek fantáziáik, és ez adhatja az alapot a későbbiekben egy, a világ sokszínűségét befogadni képes felnőtté váláshoz. Nem is szólva arról, hogy ha a gyerekek megteremtik saját világukat, meséiket, álmaikat, akkor felnőve lesz mit beteljesíteniük.

Sáska Annamari

Kapcsolódó anyagok:
- Fantasyt ír a tini író
- Olvassunk együtt!
- Az én házam, az én utcám