2010. szeptember 09. csütörtök
Címlap Beállítom kezdőlapnak  Felveszem a kedvencek közé
Impresszum:
A portál az N-Joy Média Kft. kizárólagos tulajdona, amelyet a cég munkatársai fejlesztettek és tettek elérhetővé minden érdeklődő számára. A híreket az N-Joy Hírszolgálat és partnerhírügynöksége, a Magyar Távirati Iroda közvetíti a honlap szerkesztői felé. A portálra felkerült írások, hanganyagok, fotók, videók, hírek a Kft. szellemi tulajdonát képezik, azok felhasználását csak az ügyvezető igazgató előzetes írásos beleegyezésével engedélyezzük.

A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. Az N-Joy Média Kft. peres úton követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.

A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, illetve a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.

Akik a portál létrehozásában és fenntartásában közreműködnek:
Ügyvezető igazgató: Dóra Zoltán
On-line főszerkesztő: Széki Éva
Szerkesztők: Maloveczky Miklós, Horváth Péter
Fejlesztő: Somogyvári Béla
Grafika: Sárdi Attila

Munkatársaink:
Győrfi Kata, Győrfi Betta, Fábián Szilárd, Horváth Szabolcs, Keszthelyi Tibor, Navracsics Zsófia, Molnár Vilmos, Oláh Adrienn, Palancsa László, Sajtos Andrea, Sáska Annamari, Szabó Márti, Szellő Gábor, Székely Áron, Treszler Ádám, Treszler Vera, Zelfel Renáta, Zsuppán Bea

Címünk:
7400 Kaposvár, Arany J. u. 97.
Telefon. 82814-700, 30/2296582, 30/6917797
Fax: 82/814-703
E-mail: magazin@n-joymagazin.hu

A honlapon közzétett reklámok tartalmáért a Kft. nem vállal felelősséget.

Média ajánlat: Mediaajanlat_2010.pdf (275KB)

Az N-Joy Média bemutatása: N-JoyMediaBemutatkozas.pdf (9.4MB)

Általános szerződési feltételek: N-JoyMediaASZF.pdf (123KB)

InterSport

 Ne vicceljünk a prosztatával!
Tabu téma a férfiak körében. Aki pedig szégyenlős, vagy a szőnyeg alá söpri a problémát, könnyen pórul járhat. 50 felett kötelező, de előtte is erősen ajánlott rendszeresen felkeresni az urológust. Nem ciki, és életet menthet.
Legolvasottabb anyagok:
A francia örök divat
Kinek a rövid, kinek a hosszú. Lehet tűsarkú és háztető formájú, íves, vagy szögletes. Van aki a szolidat kedveli, más nem riad vissza egy kis harsányságtól sem. A francia azonban örök divat.
Anonymus
Baranyai Gazdanapok
Impresszum